Lk 24,1–12

• „Szükség az Emberfiának átadatni a bűnös emberek kezébe, megfeszíttetni és harmadnapon feltámadni” (7. v.). Ezt maga Jézus mondta a tanítványoknak többször; volt, amikor ezek az asszonyok is hallották (amikor Galileában volt: Mt 17,22–23).

• Miért volt szükség rá? Mert Isten úgy szerette a bűnös embert, hogy a saját Fia élete árán is meg akarta menteni – és más mód nem volt. Ezért nem távozott el a pohár Jézustól, ezért kellett meghalnia. – Szükség volt, hogy feltámadjon: „mert lehetetlen volt, hogy a halál fogva tartsa Őt” (ApCsel 2,24); mert Isten „nem engedi, hogy az Ő Szentje elmúlást lásson”. Szükségünk van rá nekünk is: ha Krisztus nem támad fel, akkor „semmit sem ér a hitetek, még bűneitekben vagytok”.

• Ami szükséges (amit Isten annak ítél), azt Isten maga végzi el. Krisztus „Isten akaratából adatott oda”, amikor ennek eljött az órája; különben az emberek semmit sem tehettek volna. Az Atya megvédhette volna Jézust az elfogástól, a szenvedéstől, de akkor nincs megváltás. Ami történt, az nem volt „várható”: Krisztus úgy győzött, hogy hagyta, hogy az ellenségei győzteseknek érezzék magukat. – Ez folytatódott a feltámadásával is, mert az nem volt nyilvános, mint a halála. Arról hallani kell, és hinni kell.

• Az asszonyok sem a feltámadást várták: be akarták fejezni a temetést. Ez is szükségtelen volt. Jézus egyszerre említette a halálát és a feltámadását – arra a fajta hitre lett volna szükség, hogy ha az egyik beteljesedett, a másik is be fog. Akkor nem vonultak volna fűszerekkel a sírhoz. De a tanítványok sem fogták fel egészen, amikor erről beszélt. – Az ember tehát holtponton van: „a halál a vége mindennek”, gondolja.

• Ugyanilyen holtpont, amikor valakit nyomasztanak a bűnei, de „nincs füle” meghallani az evangéliumot, azt, hogy Krisztus azért jött, hogy a bűnöket elvegye, és hogy én Őbenne lehetek, akiben nincsen bűn.

• A holtpontról Isten tud továbblendíteni: feltámasztja Fiát. Az ember válasza ez kellene hogy legyen: hall és hisz. De ez itt nehezen indul be: „nincs fülük” rá, nem hisznek. Kevés nekik ez: „emlékezzetek rá, Ő mondta”. Kell nekik, hogy maga Jézus jelenjen meg; kell, hogy megérinthessék stb. „A tanítványok között nem volt egy hívő sem.” – Az emmausi tanítványoknak Ő maga magyarázza meg, „ami az Írásokban róla szól”: erre valóban szükségünk van, hogy Ő tegye érthetővé az Igét. De ezt most a Szentlélek által teszi, Aki a hitetlen számára is „élővé és hatóvá” teszi az igét (ma ez az, amikor az Úr „úgy tanít, mint akinek hatalma van”), és Aki a hívőt is tanítja, vezeti, teszi Krisztushoz hasonlóvá – ami végül is bizonyság azoknak, akik látni akarnak, arról, hogy Jézus él.

• Amit az asszonyok elkezdenek: bizonyságot tenni, azt kell folytatniuk a tanítványoknak és nekünk is. Mi is találkozunk olyanokkal, akiknek „nincs fülük” az evangéliumra, de olyanokkal is, akikben már ott van, hogy „szükségük van rá”.

• Szükség volt Krisztusnak feltámadni – hogy az Atyához visszamehessen, abba a dicsőségbe, amely az Övé volt, mielőtt a világ lett. Szükség volt neki feltámadni, hogy mi is újonnan születhessünk; hogy ne egy halottat, hanem az örökké élőt követhessük, és nekünk is örök életünk legyen. „Ezért üdvözíteni tudja örökre azokat, akik általa járulnak Istenhez, hiszen ő mindenkor él, hogy esedezzék értük.” (Zsid 7,25)

Lk 24,46–48 „Így van megírva: a Krisztusnak szenvednie kell, de a harmadik napon fel kell támadnia a halottak közül, és hirdetni kell az ő nevében a megtérést és a bűnbocsánatot minden nép között, Jeruzsálemtől kezdve. Ti vagytok erre a tanúk.”